A Nagykátai Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki először kifosztott egy eszméletlen embert, majd felébresztve segítségére volt.
A vádirat szerint az elkövető még 2020 áprilisában Tápiószecső egyik utcájában észlelte, hogy az ittas sértett elesett és rövid ideig eszméletét veszítette. Ezt kihasználva a fekvő, elalélt emberhez lépett és átkutatta a zsebeit, majd magához vette a sértett mobiltelefonját, valamint pénztárcáját – írja az ügyészség közleménye.
Mint írják, a nő ezután felsegítette az éppen magához térő sértettet, hogyléte felől érdeklődött és még támogatta is pár méteren keresztül, nehogy újra elessen, majd a helyszínt az elvett értékekkel elhagyta.
A nagykátai rendőröknek a sértett segítségével végül sikerült elszámoltatniuk az elkövetőt, aki ellen a Nagykátai Járási Ügyészség kifosztás bűntette miatt emelt vádat.