Programajánló a Dunakanyarban

Megszokhattátok, hogy rendszeresen hozunk nektek programajánlókat. Nyár a fesztiválok, a gasztró, kulturális és zenei programok kavalkádját tartogatja az érdeklődők számára. Ebből a palettából hoztunk néhányat. BÁNKITÓ SZÍNHÁZI FESZTIVÁL (JÚLIUS 13-16.) Idén összművészeti helyszínné alakul a Bánkitó Fesztivál, mely mindhárom napra tartogat izgalmas és színes programot (kortárs tánc, koncertek, előadások). A helyszín maga a csoda, így […]

Advent Pest megyében

Idén november 28-án, vasárnap vette kezdetét az advent, a karácsonyt előkészítő időszak. Az advent szó a latin „adventus Domini” kifejezésre utal, ami annyit jelent: az Úr érkezése, az Úr eljövetele. Szent várakozás ez, ami megelőzi a Messiás, a Megváltó érkezését. Az ünnepi előkészület részei az úgynevezett adventi vásárok, melyek idén is több helyen elérhetők a megyében […]

A szorongástól az önbecsülésig

A Biztonság Esély A Kókaiakért KHA programsorozata folytatódik. Következő előadó: Pál Ferenc 2021. szeptember 25-én este 18:30 órai kezdettel a Kókai Művelődési Házban. Előadása napjaink fontosabb problémáinak megoldására nyújt segítséget. Szombaton este érintjük a szorongás és önbecsülést témakörét. A covid-19 járványügyi helyzet rengeteg változást hozott a mindennapi életünkbe. Sokszor kellett a magánnyal és a bezártsággal […]

Kókai plébánia: Gyerektábor 2021

Gyerektábor 2021 Dátum: 2021. JÚLIUS 22-24. 09:00-16:30 óráig Helyszín: Kókai Szent Máté Plébánia Korosztály: Általános iskolásoknak (1-8) Jelentkezés: kokatabor2021@gmail.com /Ősz Zsófinál/ Július 10.-ig Várunk szeretettel!   (kokaiplebania.hu)

Ipoly Feszt

A június 18-20. között második alkalommal kerül megrendezésre az Ipoly Feszt, amely száznál is több ingyenes programmal várja a rendezvényre kilátogatókat. Az eseményen legendás előadók műsora, családi programok, templomi hangversenyek, igényes gyermekműsorok, képzőművészeti kiállítások, valamint vízi és természetjáró túrák garantálják a résztvevők szórakozását. A programokat gasztronómiai és kézműves termékek változatos kínálata teszi teljessé. Az Ipoly […]

Heted7 táborok újra

Május 13-án vált hivatalossá, hogy június 1-től idén is megtarthatók gyerektáborok Magyarországon. A nyári programokat igen sok gyerkőc várja lelkesen. Hoztunk is nektek egy ismert és népszerű lehetőséget. A szentendrei Skanzenben idén is megrendezik a nagy hagyományokkal bíró Heted7 táborokat. A 6-12 éves lurkókat június 28. és augusztus 27. között várják. A szabadtéri múzeum nyári […]

32. Tavaszi Emlékhadjárat

A pandémia miatt egy év szünet után folytatódik Európa térben és időben legkiterjedtebb katonai hagyományőrző rendezvénysorozata, a Tavaszi Emlékhadjárat. Az egyes településeken tartott sokszínű eseményeiről a mellékletek között található plakátról tájékozódhatnak olvasóink. Ugyanakkor felhívjuk minden érdeklődő figyelmét, hogy az érvényben lévő járványügyi intézkedések miatt a megszokott csatabemutatók elmaradnak, helyükön Tápióbicskén és Isaszegen közönség nélküli filmforgatásra kerül sor. […]

Egy tápiómenti maraton

Egy jó futás? Mivel a hivatalos Tápiómenti Maraton az idén is elmarad, ezért a tavalyihoz hasonlóan idén is közösségi futással pótoljuk. Rajt a sülysápi Piac tértől 9:00-kor, cél a nagykátai sportcsarnok előtt, kinek amikor odaér. Frissítésben önellátásra, hangulat tekintetében pedig kitörő jókedvre számíts! FACEBOOK ESEMÉNY

Babakocsis kirándulóhelyek

Korábban számos különleges túraútvonalat mutattunk már be nektek. Ezek között volt olyan, amit a családotokkal vagy párotokkal érdemes bejárni, de hoztunk pár kutyás gazdiknak ajánlott programot is. Ismét összegyűjtöttünk néhány kirándulástippet, ezúttal a kisgyermekesekre és babakocsis kirándulókra fókuszálva. Szentendre – Bükkös-patak tanösvény A Szentendréhez tartozó Bükkös-patak tanösvény hamar kedvelt kirándulóhelyévé válhat azoknak, akik a tartalmas […]

Programajánló: Sülysápi séta

Május 15-én, most szombaton sétálva vagy kerékpárral járhatjuk be Sülysáp új túraútvonalát az Összefogás Sülysápért Egyesület szervezésében megvalósuló program során. A LEADER támogatással megvalósult Sülysápi Séta nevű, kb. 11 km hosszú túraútvonalat bejárva megismerhetjük Sülysáp jelenét, múltját, hagyományait, természeti és épített értékeit. Az útvonalon letelepített interaktív tablók mellett kiegészítő információkat találhatunk majd a CityApp Sülyáp […]

Horgászvizsga Tápiószentmártonban

Figyelem! A hétvégén 2021.04.17-én szombaton 16.00-tól /BETELT!/ és 2021.04.18-án vasárnap 11.00 és 15.00 órai kezdéssel újra lesznek digitális Horgászvizsgák Tápiószentmártonban! Megkérném a vizsgára jelentkezőket, hogy ha a saját profiljukba való belépési kódot megváltoztatták, akkor azt jegyezzék is meg, mert így eltudjuk kerülni az esetleges félreértéseket! Pontos helyszín: Tápiószentmárton Madách u.37. (Tozegesto.hu)

Kutyabarát kirándulóhelyek Pest megyében

A jó idő beköszöntével, és a hosszas bezártságot követően nem csak nekünk, embereknek esik jól minél több időt a szabadban tölteni, de négylábú kedvenceinknek is. Igazán jó hétvégi program lehet egy közös kirándulás vagy egy-egy új hely felfedezése kutyusunkkal. Összegyűjtöttünk néhány Pest megyei lehetőséget, amit érdemes kipróbálniuk a kutyás gazdiknak. Kirándulóhelyek, amiket négylábú barátaink is […]

HelloKóka.hu